M. pénteken volt egy éves, és a múltkori után a mostani, családos ünneplésre ki akartam próbálni a rizsliszttel való sütést. Hát őszintén szólva nem igazán vált be, mert mi csak 3-4 órával a sütés után ettük volna a tortát, és addigra megkeményedett a tészta. De ez legalább jól néz ki, a töltelék pedig nagyon finom lett, M. majdnem mind a 4 almányit befalta:) Hagyományosabb liszttel vagy kicsit más hozzávalókkal készítve pedig a tészta is időtállóbb lett volna.

 

8 hónapos kortól, vagy gluténtartalmú liszttel 10 hónapos kortól. 

 

Hozzávalók:

 

A tésztához:

  • 25 dkg rizsliszt (javaslat: kb. 15-20 dkg liszt)
  • 1 nagyobb szem alma
  • 3 evőkanál joghurt
  • 2 evőkanál kukoricacsíra-olaj 

 

A töltelékhez:

4 szem alma

fahéj

citromlé (igazi citrom leve)

 

A tésztához való almát meghámoztam, pépesítettem, és a többi hozzávalóval összegyúrtam, miközben a sütőt 200 fokra előmelegítettem. A tészta liszttől függően lehet kicsit folyékony/omlós állagú, amikor a tortaformába tesszük. Amíg a tészta sült, 2 almát pépesítettem, a maradék kettőt cikkekre vágtam, majd egy edényben feltettem főni a pépet. Amikor elkezdett forrni, beletettem az almacikkeket, csöpögtettem bele néhány csepp citromlevet, megszórtam fahéjjal, majd amikor kicsit megpárolódtak az almacikkek, félretettem. Aikor a tészta majdnem kész lett, rátettem a tölteléket, és még 5 percig sütöttem. 

TIPP: Valószínűleg úgy is finom lett volna, ha rizsliszttel csinálom, de nem sütöm külön, hanem az almapépet és a nyers almaszeleteket a nyers tésztán rakom be a sütőbe.

Néhány francia almatorta-recept, amik kiindulási pontként szolgáltak: 

http://zsuzsi77.blog.nlcafe.hu/index.php?view=bejegyzes_oldal&bejid=77112&bejcim=Tarte_Tatin_francia_almatorta&todo=/

http://dulmina.blogspot.com/2007/11/francia-fordtott-almatorta.html

http://mindmegette.hu/index.php?apps=recept&recept=2886

http://mindmegette.hu/index.php?apps=recept&recept=6830

A bejegyzés trackback címe:

https://babamamakaja.blog.hu/api/trackback/id/tr251065343

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: http://prugna.net/forum/profile.php?Section=personality 2018.05.15. 21:49:34

Can you take gasex with cumodin - Traitement de la d pendance la codeine

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása