A mai ebéd nem sikerült valami jól, illetve nekem nem ízlett, de egyrész ízlések és pofonok..., másrészt talán tanulságos lehet, tehát úgy döntöttem, azért leírom.

 

Hozzávalók:

  • 4-6 szál spárga
  • súlyra kb. ugyanannyi vagy kevesebb krumpli (én többet tettem bele, ez volt az első hiba)
  • 100-120 g sajt

 

anyának plusz:

  • gyömbér (ebből véletlenül túl sokat tettem, ez volt a második hiba)
  • szerecsendió

 

A pároló aljába tettem a felkockázott krumplit, annyi vízzel, amennyi éppen ellepte, a tetejébe pedig a jó alaposan lesuvickolt spárgákat, kb. 5 centis darabokra vágva. Forrás után még kb. 10 percig pároltam őket, majd a kettőt együtt pépesítettem botmixerrel. Ekkor kivettem a lányomnak két adagnyit, a maradékot, sóztam, gyömbéreztem, kevés szerecsendióval is megszórtam, majd a főzővízzel, plusz annyi forralt vízzel, hogy sűrű leveses legyen az állaga, felöntöttem. Mindkettőt megszórtam reszelt trappistával. Betétnek még ajánlok hozzá egy kevés piritóskockát, ha valaki még mer próbálkozi, és jól sikerül a leves:))

A bejegyzés trackback címe:

https://babamamakaja.blog.hu/api/trackback/id/tr17996638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása